Étkezési szokásaink 3 rész

Elérkeztünk az utolsó részhez ebben a jelenkort vizsgálom.
Jó szórakozást.

20-század dédanyáink eledelei:
Parasztok élete:
Az ipari forradalom vívmányai és az ezzel járó könnyítések mostanra értek be a parasztságnál. Ennek eredményeképpen elterjedt a vaslapos tűzhely, és a cserép helyett a fémedények használata.

 

A nagybirtokokon óriási mennyiségben kezdtek el gabonát, főleg búzát termeszteni, melynek következében a liszt olcsóbb lett, kiszorítva ezzel a paraszti háztartásból az évszázadokon át megszokott köles-, árpa- és hajdinakásákat. A kisebb birtokkal rendelkező parasztság általában főzeléknek valók, zöldségek termesztésével foglalkozott, hogy versenyképes tudjon maradni.

A polgári konyha egyéb vívmányai, a torták, cukros sütemények is ekkor lettek a vidéki földműves réteg konyhájának részei – a korszak elején az üzemileg előállított élesztő kezdte kiszorítani a kovászt, és gyakoribbá tenni a kelt tészták készítését, az olcsóbbá váló cukor pedig egyre több helyen került be a konyhába.

 Míg a század elején alig néhány gazdagabb földműves használta rendszeresen, a háború előestéjére a szegényebb parasztok is egyre gyakrabban használták.

Polgárság:

A korábban megszokott öt-hatfogásos étkezés az egyszerű, ma eltűnőben lévő háromfogásosra – leves, húsos főétel, sütemény – csökkent. A napi háromszori étkezés mindenhol adott volt, de a tartalma különbözött. Az értelmiségi réteg reggelije általában cukros sütemény és tejeskávé volt, míg a gyári munkások nagy része még tartotta a szalonnás, tejfölös, kenyeres reggelit pálinkával. A szegényebb városi rétegek kevesebb húst ettek, az ő asztalukon inkább a főtt és sült tészták, főzelékek, sűrű levesek voltak jellemzőek.

A módosabb, értelmiségi réteg étkezését bárki el tudja képzelni, aki olvasta vagy látta a Szindbádot. Ez a réteg egyrészt a monarchia többi országának konyhájából táplálkozott – így jelent meg az asztalán a fasírozott és a bő zsírban rántott húsételek, melyeket a század első évtizedeiben a vidéki parasztság is integrált –, valamint a paraszti ételeket modernizálta, például a réteseket, kelt tésztákat.

Ugyanakkor a korszak nagy kedvence, a francia konyha is hatott a városi, főleg fővárosi konyhára. Az olyan budapesti éttermek, mint a Gerbeaud vagy a Gundel, mind a francia konyhán edződtek.  Az első világháború előestéjén a módosabb városi lakosság konyhájában helye volt a déli gyümölcsnek, a szardellának, articsókának, és más olyan alapanyagoknak, amelynek ilyen gyakorisággal való felbukkanására jó nyolcvan évet kellett várni.

Az első világháború gyökerest változást hozott a polgárság életébe.

Az első világháború majd az azt követő gazdasági válság után újabb ipari fellendülés következett, ezúttal azonban a társadalom is átalakult. Egyre több családban lett két fenntartó, főleg a munkások és iparosok körében, így a 19. század végén megjelent konzervipar ekkor jutott el igazán széles rétegekhez. A dolgozó nők életében nagy segítség volt a konzerv étel, az előkészített hús, és a boltban vásárolt pékáru.

A vidéki parasztság – anyagi helyzettől függetlenül –, valamint a módosabb városi réteg továbbra is otthon sütötte a kenyeret, de a városi munkás és iparos réteg, amely nem tudott cselédet vagy szakácsnőt tartani, már elhagyta ezt a szokást.

Az arisztokrácia és a leggazdagabb rétegek

Általában nyugati minta szerint étkeztek. Míg az első világháború előtti boldog békeidőkben egy átlagos városi értelmiségi család is gyakran rendezett gazdag uzsonnát, főleg a francia konyha újításait alkalmazva, addig a háború után ezt a fajta életet sokkal kevesebben engedhették meg maguknak. A koktél, a tizenkét fogásos vacsorák, süteménnyel, déli gyümölccsel, csokoládéval gazdagított teák csak az arisztokrácia, illetve a vagyonos felső tízezer kiváltsága lett. 

Szocializmus:

A második világháború után az államosítás következett Magyarországon a 40-es évek végén.

Ami egy dolgot jelentett Uniformizálást. A gyárak, amik eddig magánkézben voltak oroszok fennhatósága alá kerültek.

Egy egy terméket egy gyár készített így az ember egy fajta sütőport vehetett vagy konzervet.

De ez az uniformizálás jelen volt az éttermekben is, amik az előkelő helységekből ledegradálódtak népétkezdékké szépen lassan a 60-as évek elejére.

A cukrászdákban egyen receptek voltak, amikben eltérés nem lehetett ugyanazt gyártották és ették az egész országban.

Az emberek, de főleg a parasztság az 50-es évek elejét megszenvedte mivel általános élelmiszerhiány és beszolgáltatás volt. Az 50-es évek második felére ez nagyjából konszolidálódott.

Az 50-es években és utána is a parasztságnál ugyanazok az ételek hódítottak, amik a századelőn voltak. A lényeg egy volt gyorsan laktatót munka után főzni.

A polgárságnak és a gazdagabbaknak a 80-as évek után volt lehetősége végre újra ismerkedni széles körben a régi fajta gasztronómiával francia vagy más nemzetével.

Előtte sajnos siralmas állapotok voltak.

A cikk megírásban és a szövegi anyag összeállításában nagy segítségemre a wikipédia Magyar gasztronómia cikke és a nosalty.hu oldal cikkje.