2016. március 20., vasárnap

A torta története




A torta története. Ez mai cikkünk címe és fő témája. Ugyanis a torta, mint süteményfajta már évszázadokkal előttünk jelen volt.Külön figyelmet azért szentel és ezáltal egy cikket is mert legyen egy születésnap vagy egy esküvő vagy bármilyen más fontos esemény a torta jelen van.

Honnan is ered?
A torta története vagy inkább történelme az ókorba nyúlik vissza. Igen, már akkor is ettek tortának nevezett édességeket, de azok lényegesen egyszerűbb külsővel és ízvilággal rendelkeztek, mint a mai torták. Kenyérszerűek és mézzel, diófélékkel ízesítettek voltak.

Történelmi ismereteink szerint Philipposz fia, Makedóniai Alexandrosz azaz, Nagy Sándor találta fel a tortát. Történt, hogy Alexandrosz megrendezte az ismert történelem legnagyobb lakodalmi ünnepségét Perzsiában, Szúza (Susa) városában. Tízezer makedón férfit királyi módon rábeszéltek, hogy vegyen el feleségül egy-egy perzsa nőt, azaz tízezer leány és özvegyasszony a makedón hadsereg arája lett. Alexandrosz szinte mindenben találékony volt, egyébként is szeretett meglepetéssel örömet okozni.
Az ókorban a katonák napi élelmezési adagként egy darab kb. 60 dkg-os kenyeret kaptak. A kenyér alakja lapos és kerek volt, akkora, mint egy mai átlagos torta. A kenyeret durva őrlésű árpából, rozsból vagy búzából sütötték. A szúzai lakodalom napján azonban a torta gabona, mandula, dió és szárított gyümölcsdarabkák mézes tésztájából készült, félbevágva és betöltve ánizsos, kecsketúrós, mézes krémmel. A tetejét szintén mézbe mártott rózsaszirmokkal díszítették, és fehér nyúzott mandulából mágikus jeleket raktak ki rajta.

A nagy esküvő


Ez hát a mai torta igaz története. Eltelt 2300 év és még mindig nem találtunk ki ennél jobbat. A torta ma is kevert édes tésztából, krémből, bevonóból és tetején díszből áll.

Kis adalék:
Az Oxford Szótár  szerint a torta szó a 13. században használatos "kaka" norvég szóból ered.

Az első igazi torta
A 17. század végén Európában jelent meg az első torta, ami már hasonlított a mai tortáinkhoz. Nem véletlenül váratott magára, egyrészt nem voltak megfelelő technikák és eszközök sem a torták sütéséhez és kivitelezéséhez. Akkoriban a kerek volt a preferált forma. Egyszerű lapos tepsi és különböző anyagú kerek formákat használtak, ami lehetett fémből, fából vagy papírból is és állíthatóak voltak.

A mázak is népszerűek voltak, cukorból és tojásfehérjéből készültek különleges technikával, mert a mázat kis ideig sütötték majd nagyon gyorsan lehűtötték, így egy fényes kemény mázat kaptak. Gyakori ízesítő volt a citrom, mazsola és áfonya ezek a gyümölcsök sűrűn szerepeltek a tortákban.

Később a 19. században megjelent a sütőpor. A Cassell szakácskönyve -London, 1894- már sütőporos recepteket ír, és megjelenik a több rétegű torta. A vajas krémek is teret hódítanak- vaj-tejszín-porcukor és aromák- melyekkel töltik és bevonják a tortákat.

A történelembe bevési nevét Marie-Antoine Carême -1784-1833- aki elképesztő díszes, emeletes tortákat készít.

 Marie-Antoine Carême



 Marie-Antoine Carême tortái





A torta mint jelkép mit szimbolizál a torta?
Ősi vallási szertartások alkalmával használták az antik "tortákat" vagyis kerek lepényeket, kenyereket. A kerek, kör alak általában az élet ciklikusságát szimbolizálja. Konkrétabban a napot és a holdat.
Manapság vallási ünnepeknek is  aktív résztvevője a torta vagy sütemény. Húsvéti kalács, karácsonyi sütemények amiket megfelelő szimbólumokkal díszítenek. 

Rómában az esküvői torta termékenységi szimbólum volt. A menyasszony fején egy kisebb tortát törtek szét, hogy biztosított legyen a gyermekáldás. Az emeletes torta eredete a középkori Angliába nyúlik vissza, ahol az volt a szokás, hogy a vendégek tortát hoztak, s ezeket egymás tetejére tették. Az ifjú párnak pedig e felett a "torta hegy" felett kelett az első hitvesi csókot váltania. Később egy cukrásznak támadt az az ötlete, hogy ezt a sok tortát bevonják cukormázzal, így született meg az első emeletes torta.


Korabeli alkotások


A középkorban a fehér esküvői torta nemcsak a menyasszony tisztaságát jelképezte, hanem a családja gazdagságát is kifejezte. Minél tisztább, fehérebb cukrot használtak a torta mázához, annál nagyobb volt az értéke.


Az esküvői torta:
Mai napig ünnepi vacsora elmaradhatatlan kelléke a menyasszonyi torta.
Az első esküvői tortáról már a cikk elején megemlékeztünk. De lássuk, hogy milyen hiedelmek szokások kötődnek még hozzá.
Az 1930-a évekig a torta felvágása és szétosztása a menyasszony első férjes asszonyi feladata volt. A torták méretének növekedése miatt azonban a menyasszony már nem tudott megbirkózni a vágással, így a kést a jobb kezébe vette, amire vőlegénye rátette a jobb kezét, majd ezt még a menyasszony átfogta a bal kezével. Így vágták le az első szelet tortát, amiből először a menyasszony evett egy falatot, majd a másodikat a vőlegényének kínálta.

A viktoriánus korban úgy tartották, ha egy hajadon lány az esküvői torta egy darabjával a párnája alatt tért nyugovóra, megálmodta jövendőbelijét.
Ez lenne hát a torta hiteles története és nem mellesleg megemlékezés a torta köré hagyományokról, történetekről.



2016. március 13., vasárnap

Híres édességek 2



Sacher torta eredete:


  Franz Sacher 16 éves cukrászinas 1832-ben alkotta meg a süteményt Metternich herceg számára. Sok módja van a meggazdagodásnak, Franz Sacher-nek tortája segített ebben. Metternich tábornok egy különösen ízletes csemegét rendelt a cukrásztól, egy kellemetlennek ígérkező magas rangú vendég fogadására. Metternich figyelmeztette a cukrászt, hogy nem szeretne csalódni. Eljött a neves nap, de cukrász betegen az ágyat nyomta. A rendelést azonban már nem lehetett visszamondani, így a különösen fontos desszert elkészítését rábízták az ügyes, bár még csak második éve gyakornokoskodó, 16 éves Franz Sacher-re.


A tortát, felszolgáltak a magas rangú társaságnak. A puha, habos tészta a sárgabarack íz és a kemény csokoládémáz hatalmas sikert aratott. Az ifjú Franz Sacher soha nem felejtette el ezt a napot, amikor az általa kreált édességet ilyen magas körökben elismerték. Az ifjú Sacher, a további gyakornok éveit Eszterházy gróf pozsonyi, majd budapesti udvarában töltötte. Miután a mestersége minden apró részletét megtanulta és mestervizsgát tett, saját műhelyt nyitott. Elővette a "régi" receptet, megismertette a nagyközönséggel. Egyre sikeresebb lett a "torta, amit a Sacher nevű ember csinál".

Fia, Eduard 1876-ban alapította a Hotel Sacher-t, melynek védjegyévé vált a Sacher-torta. 1965-ig pereskedett a Demel és a Sacher-cukrászda, hiszen mind a ketten azonos néven árulták süteményüket. A döntés értelmében a hagyományos Sacher-torta a Sacher névhez kötődik, de Demel sem maradt torta nélkül. Demel Sacher-tortája annyiban különbözik az eredetitől, hogy a sárgabaracklekvár nem a közepén, hanem közvetlenül a bevonat alatt található. 

  A Sacher-torta két réteg csokoládés tésztából áll, melyek közé egy réteg sárgabaracklekvárt kennek. Tetejét és oldalát étcsokoládéval vonják be, és mivel a bécsiek egymagában túl száraznak gondolták, hagyományosan tejszínhabbal szolgálják fel.

Ezt a süteményt gyakran elrontják, a hibák mögött pedig alapvető fogalomzavarok állnak. Az első a Sacher alaptulajdonságával, a tömörséggel függ össze. A tömör állag ugyanis sem szárazságot, sem keménységet nem kellene, hogy jelentsen, csupán annyit, hogy nagy mennyiségű alapanyagot - vajat, tojást, csokoládét - tartalmaz, amitől sűrű lesz, levegősségét a felvert tojáshab biztosítja. 

Hibás tehát a kakaós piskóta, hovatovább a sütőporos-kakaós piskóta jellegű felfogás is - melyek hazánkban valószínűleg Horváth Ilona olcsóbbá egyszerűsített változatából indulnak ki. A sütőpor nem megfelelő helyettesítője a felvert tojáshabnak, térfogatnövelés közben ugyanis megzavarja a sütemények optimális sütési idejét és mértékét, folyadékot von el, szárít és hajlamos morzsálódó, porladó tésztákat kreálni, nem beszélve arról az enyhe utóízről, amit sokan éreznek sütőporos ételek fogyasztása után.
Számos próbálkozás történt az eredeti Sacher-torta másolására vagy utánzására. Amikor 2003-ban Graz Európa kulturális fővárosa volt, bemutatták a „Sacher-Masoch-tortát” (nevét Leopold von Sacher-Masochról kapta), amely ribizli lekvárral és marcipánbevonattal készült.

2016. március 6., vasárnap

Dr. Oetker kisérleti konyhája

Mai nap egy érdekes visszatekintést tehetünk egy nagy múltú cég történetébe. És egy érdekes intézményébe.



A konyha változásai évről évre:

A Dr. Oetker márka nagymértékben múlik azon, hogy mennyire sikerül a vásárlóknak a vágyait kifürkészni majd vágyaik ismeretében kiforrott és biztos sikert ígérő termékeket a boltok polcaira vinni. Dr. Oetker mesterkonyhánál fontos a legkülönbözőbb alapanyagokkal és háztartási eszközökkel a receptjeiket tesztelni, hogy mennyire életképesek a hagyományos háztartási körülmények között.




A német Dr. Oetker kísérleti konyha és a honosított mesterkonyha már több mint egy évszázada vállal garanciát a biztosan elkészíthető süteményekért. Az idők során nem csak a konyhában használatos kellékek, de maga a konyha funkciója is sokat változott Szerepe pontos tükröt tart az adott kor életérzése társadalmi változásai elé. Az 1900-as években ez a helység a család legfontosabb életterének számított sokszor az egyetlen hely volt a lakásban ahol hidegebb napokon befűtöttek.
A ma ismert konyhai eszközök túlnyomórészt hiányoztak, még hiszen nemcsak azok ára, hanem a működtetésükhöz szükséges elektronikus áram is a gazdagok kiváltsága volt. Az első elektromos árammal működő sütők az 1920-as években jelentek meg melyek után rohamosan terjedtek el az ezt követő évtizedekben.
A konyha életében kialakításában a legélesebb változást a nők munkába állása jelentette. A családi bevételek fontos pillérévé vált az általuk megkeresett jövedelem, de a munka mellett továbbra is ellátták korábbi konyhai feladatukat. Aktuálissá vált így a konyhai teendőik ésszerű újragondolása.1926-ban megtervezett „Frankfurti konyha” ennek az egyik előfutára volt, amely már a városi kislakások számára készült és mindössze hat négyzetméteren helyezte el a legfontosabb konyhai tárgyakat. A Frankfurti konyha jelentősége kiemelkedő, hiszen ez volt az első olyan komplett berendezés mely a háziasszonyt állítja középpontba az ő mozgásához igazodott és arra törekedett, hogy a helységben folytatott tevékenységet optimalizálja. Az 50-es 60-as évek beépített konyhái különösen, de formavilágukat tekintve a mai konyhák is sokban tükrözik a frankfurti konyha kialakítását.





Az életszínvonal fejlődése lényegesen átrendezte a háztartások összetételét. Korábban két esetleg három nemzedék is egy fedél alatt élt, így az ételek elkészítésének módja anyáról lányára szállt. Az új egygenerációs háztartások vezetői viszont túlnyomórészt csak receptleírásokra hagyatkozhattak.
A Dr. Oetker szakemberei így már a kezdetekkor olyan recepteket írtak melyek a kevésbé tapasztalt háziasszonyok számára is az ételek biztos elkészíthetőségét ígérték.


Kísérleti konyha másképpen-sütőbemutatók:

A Dr. Oetker felismerte a személyes kapcsolatok előnyeit a reklámokkal hirdetésekkel szemben ezért itthon kultúrházakban és filmszínházakban szervezett sütési bemutatókon közvetlenül ismerkedhettek meg az érdeklődők a rafinált édességek sütemények elkészítésével. Ezek a „sütőiskolák” nagyon népszerűek voltak a maguk idejében szép számmal jártak rá a háziasszonyok.







A német háziasszonyok még szerencsésebbek voltak, hiszen 1931-től az ország legkisebb szegletébe is eljutott a vanília sárga csokoládébarna színre festett reklámbusz. Saját beépített konyhával rendelkezett így alkalmassá vált a különböző sütési bemutatókra is. Kifejezetten a gyerekek számára alkották a mesebuszt, amely sok-sok finomsággal minden apróság álmát valóra váltotta.












1960-Elindul a kísérleti konyha újra:
A 60-as években Marie-Luise Haase asszony népszerűsíti az egyedülálló Dr. Oetker Kísérleti Konyhát, mint a konyha vezetője.

Jelenleg is él tovább a kisérleti konyha mostanra már több országgal is bővült a paletta.

A cikk anyagában nagy segítségemre volt Kiss Dénes a Dr. Oetker Magyarország-tól és Török Róbert
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó ipari Múzeum-tól