2015. december 26., szombat

Váncza József és a Váncza sütőpor 2 rész

Szűk 3 év után úgy éreztem ideje folytatni Váncza József életét.
Mert ha nem is olyan szerteágazó és nagy sikerű mint vetélytársa Dr Oetkeré de itt a sparheltblog oldalán mindenképp kiemelt helyen szerepel.
Mivel Váncza József is kitűnő példa a magyar emberek leleményességére kitartósságára.



A múltkor már írtam az első sikerekről.
Most jöjjön életútja második fele:



1929-Bővül a gyár
A következő bejegyzést a cégregiszter 1929. november 6-án Cg. 29.937/7. számon tartalmazza , amelynek lényege , hogy Feig Gyula társtag vezetéknevét belügyminiszteri engedéllyel Fóthy-ra változtatta. A társaság ekkor helyezte át az üzlet telephelyét a Budapest , nyolcadik kerület Tavaszmező u. 2. szám alól az ötödik kerületi Korpona u. 4. szám alá.




Az üzem kínálatában a harmincas évek derekán már keksz- és ostyafélék is szerepeltek. A bővülést legjobban a foglalkoztatott létszám alakulása illusztrálja: 1926-ban öt, a húszas évek végén harminckettő, míg 1936-ban már közel száz embernek adtak munkát. A háború alatt a forgalom visszaesett, így az ostrom előtt már csak tizenhét alkalmazottjuk volt.

Az éppen aktuális világgazdasági válság a harmincas évek elején a Váncza céget is megrendítette:  nem tudtak fizetni a beszállítóiknak, mivel 16 ezer kereskedő maradt adósuk.
A vállalat a harmincas évek elején egy rosszul megtervezett üzlet miatt kis híján csődbe ment, ám egy külön egyezség révén sikerült elkerülni a katasztrófát. Érdemes megemlíteni, hogy Váncza társa, Fóthy Gyula nem kimondottan a vegyészetben, hanem a villamossági cikkekben utazott - ennek ellenére (vagy inkább pont ezért) a férfiak prímán megértették és kiegészítették egymást. A társaság 1941-ben újjáalakult: ekkor törzstőkéjét 12 ezer pengőben jelölték meg. Egy év múlva ezt 72 ezer pengőre emelték.

1948-Felszámolás:
A háború után, az inflációs évek alatt Vánczáék - mint annyi magyar sorstársuk - folyamatos likviditási gondokkal küszködtek, de a ma is használatos fizetőeszköz 1946-os megteremtésének idejére már stabilizálták helyzetüket. A vállalat alaptőkéje 1947 elején kereken nyolcvanezer forintra rúgott. Egy 1948. május 4-én kelt minisztériumi rendelet alapján a firma termékeit Váncza József Sütőporüzem megjelöléssel forgalmazhatta. A kft.-t 1948. december 29-én számolták fel: az utód már Sütőpor Gyár néven forgalmazta cukorkáit, vitamintablettáit és italporait. A cégalapító Váncza József ötvenéves korára mindenét elvesztette.
Váncza József 1956-ban bekövetkezett halála után özvegye, Váncza Józsefné kisiparosként vitte tovább a családi vállalkozást az eredeti védjeggyel és minőségben.

1988-Múlt és jelen
A Sütőpor Gyár termékeit az ötvenes évek végi felszámolás után a budafoki úti Zamat Kávé- és Kekszgyár készítette tovább. A Váncza-örökösök 1988-ban megállapodtak a Szilasmenti Mgtsz-szel a szabadalmi leírás átadásáról, a receptet mindezidáig titokban volt tartva valamint a névhasználatról, s a Szilas-food Kft. Kerepes Tarcsai üzemében készülő Váncza termékek újra kaphatók a boltokban.



 A poszt elkészítésében két könyv volt a segítségemre az egyik a Váncza József által írt mi süteményes könyvünk a másik pedig a családja életéről szóló Verrasztó Gábor által írt könyv a Váncza család.

Ha kíváncsiak vagytok még több Váncza családdal vagy éppen a Dr Oetker termékekkel foglalkozó poszttal és az azokat tartalmazó történetekre akkor olvassátok a blogot. Lesz még  bejegyzés a két nagy cég legendáriumából elővett történetekkel korabeli fotókkal illusztrálva.

2015. december 25., péntek

Kedves olvasók.

Szűk három év szünet után úgy éreztem hogy ideje folytatni a blogot amit annak idején még 2012-ben elkezdtem.
Nagyon hálás téma volt számomra a cukrászat a sütemények mindíg is érdekelt a szakma háttere és múltja.
Főleg a 20 század első fele.

Ahol hol boldog békeidők és patinás márkák léteztek hol pedig nehéz szomorú és viszontagságos vérzivataros idők.

Többen kérték az elmúlt 3 év alatt hogy folytassam azt a munkát amit abbahagytam.
Így új bejegyzést teszek majd közzé holnap vagyis December 26-án.
A régi bejegyzéseket leporoltam átszerkesztettem és frissítettem.
Nektek idelátogatóknak jó szórakozást és olvasást szeretnék kívánni.
És persze áldott Békés és Boldog Karácsonyt.