A múltkori cikkünkben eljutottunk a 20 század polgárosodó korszakáig és a
nagy háborúkig.
Ma a 20 század második részéről írok két érdekes történettel bemutatva.
Elismerés jele:
Manapság a híres emberek legyenek sportolók vagy művészek hatalmas
összegeket keresnek.
Ez régen elképzelhetetlen volt a sportolóknál Európában az volt a bevett
szokás még a 20-ik században, hogy az elért sportsikerekért csak díjak jártak
és elismerés. Így történhetett meg ez a beszélgetés is emberek közt:
A Honvéd gárdája 1954 júliusában világcsúcsot ért el a
4x1500 méteres váltófutásban, amikor Iharostól, Rózsavölgyitől, Táboritól és
Mikestől azt kérdezték a vezetők: „Gyerekek, akartok cukrászdába menni és
tortát enni?” Merthogy akkoriban nem pénz járt a világraszóló eredményért.
Valamikor
a cukrászda, a torta volt a non plus ultra. Ha még régebbre lopakodunk vissza
az időben, még ünnepélyesebb órákról olvashatunk, amelyeket az édességszentély
falai között töltött el a polgár.
Életben maradásért vívott kiút:
Ezek ám a nagy szavak mondhatja a kedves olvasó.
De higgyék el ez nem így van sajnos volt több korszak
Magyarországon mikor az élelmiszerért harcot kellett vívni. Padláslesöprések,
elkobzások.
De mai történetem embere nem más, mint Auguszt Elemér.
Auguszt Elemér a híres Auguszt dinasztia sarja. Aki világháborút megélte azt,
hogy lebombázzák a cukrászdáját.
Erejéből újranyitotta a helyet, de 1951-ben kitelepítették
Budapestről egész családjával együtt-
Bűne annyi volt, hogy az előző hatalom embereit-méltóságait
etette édesítette meg mindennapjait.
Mivel dolgozni akart mindig és mindenhol megkapta a Horthysta
cukrász címet a hatalomtól és kitelepítették Taktaszadára.
Egy idegen helyen idegenek közé bekerülni pláne egy kis
faluba nehézkes lehetett.
Nyilván az emberek az elején nem is bíztak benne. Pesti
nagymenőként néztek rá, aki még egy jó házi süteményt sem tud megcsinálni. Így
ebben a helyzetben nem volt más, mint bizonyítani és túlélni.
Ezekben az években dúlt a padláslesöprések időszaka ez által
a kötelező beszolgáltatás így egész Magyarországon általános élelmiszerhiány
volt. Közeledett a Karácsony.
Auguszt tudta még a szegény falusi emberek is
ennének szívesen édességet Karácsonykor. Így kitalálta, hogyha valaki ad neki 2
kg cukrot, akkor ő cserébe ad 1 kg szaloncukrot. És ez a tette mentette meg a
családot az éhenhalástól és talpra tudtak állni továbbiakban még két évig itt élni,
míg vissza nem mentek Pestre.
Egyébként, ha már itt tartunk, mesélek erről az időszakról is,
vagyis az 1950-es évekről. Amit csak úgy hívhatunk, hogy a padláslesöprés
időszaka:
A háború után nem volt elég
élelmiszer. A férfiak nagy része meghalt a háborúban, így nagy volt a
munkaerőhiány a földeken. Ez a legfőbb ok. A falusi embereknek volt, úgy ahogy
élelme, a városokban meg semmi.
Így be kellett szolgáltatni a falusi embernek, annyit-amennyit
előírtak neki. Ha nem volt tyúkja, akkor is le kellett adni a tojást.
Nyugat-Európában ezt is persze másképp csinálták. Jegyrendszert vezettek be,
magyarán megmondták, hogy mennyi tejet, tojást, kenyeret vehetsz egy nap vagy
egy héten. Ha nem volt elég akkor sem vehettél többet.
Az emberek nem sütöttek süteményt
így elég sok recept feledésbe merült. Felnőtt egy generáció, aki alapanyag
híján nem tudott megsütni egy hájas pogácsát vagy egy fánkot sem.
S hogy ma a sütemény mit jelent számunka egyrészt mentsvárat
egy rossz nap vagy veszekedés után búfelejtőt.
Emlékeket idéz fel, összehozza a családot. Mert tudjuk a mama süteménye
a legjobb, amiért a fél világot is átutazva, de vissza kell térni.
Mert hiszem azt, hogy egy jó sütemény terápiás hatással van
a lélekre. S szükség van rá időnként minden embernek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése